A tábor leírása
- 4-18 éves korig várjuk szeretettel a kezdő, középhaladó és haladó/ amatőr és Play&Stay korú, junior korú versenyzők/ jelentkezését.
- A gyerekek fedett, klimatizált pályáinkon és kávézóval, öltözővel ellátott klubhelyiségeinkben minden körülmények között jól érezhetik magukat akár kánikula akár eső esetén is.
- Minden típusú foglalkozás a Volvex tennis területén zajlik.
- Minden típusú edzést szakképzett edzőink tartanak.
- A foglalkozásokhoz szükséges felszereléseket a Volvex tennis biztosítja.
- A résztvevők napi háromszori étkezést kapnak (tízórai, meleg ebéd, uzsonna).
- A jelentkezés során kérjük, jelölje meg az esetleges ételallergiát és az egyéb fontos tudnivalókat gyermekével kapcsolatban.
- A táborba a gyerekek minden esetben hozzanak váltóruhát (akár többet is), törölközőt, kulacsot és tiszta talpú sportcipőt.
- A táborra való jelentkezés a teljes hétre vonatkozik. A tábor megkezdése után a programtól való elállásra nincsen lehetőség.
- A helyszín megtekintésére a klub nyitvatartási idején belül van lehetőség.
- Minden nap 7:30-tól az edzések kezdetéig, majd a foglalkozások után 17:00 óráig biztosítunk felügyeletet.
Táboraink célja, hogy a gyerekek felszabadultan érezzék magukat, miközben elsajátítják a tenisz alapjait. Az edzések változatosak, előtérbe kerülnek a játékos, élménydús feladatok, amelyek megfelelően fejlesztik a gyermekek kognitív, koordinációs és kondicionális képességeit.
Napi program
Korosztály
4-16 éves korig
maximális létszám
20 fő/hét
kiscsoportok
A gyerekek maximum 6 fős csoportokban vesznek részt a foglalkozásokon.
sportszerek
A sporteszközöket a volvex tennis biztosítja.
Étkezés
Az ár 3-szori étkezést tartalmaz.
jelentkezés
Versenyzői és Play&Stay tábor
Versenyzői tábor időpontok
- július 7.
- július 14.
- július 28.
Play&Stay időpontok
- június 30.
- július 7.
- július 21.
- július 28.
- augusztus 25.
Fontos infók
Jelentkezés módja
Táborainkra kizárólag online felületünkön van lehetőség jelentkezni. A telefonos, szóban történő jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni.
Jelentkezés érvényessége
A jelentkezést követően a teljes részvételi díj 25%-a foglalóként fizetendő, melyről átutalásos számlát állítunk ki. A fennmaradó díjról a tábor első napjának esedékessége előtt 8 nappal átutalásos számlát küldünk. A táborban való részvétel feltétele a teljes díj megfizetése.
Jelentkezési határidő
a tábor kezdete előtti péntek 12.00 óra.
Lemondás
Kizárólag orvosi igazolással igazolt hiányzás esetén tudunk más turnusban pótlási lehetőséget biztosítani. Pénz visszafizetésére nincsen lehetőség. Az esetleges hiányzást adott napon 7.30-ig kérjük jelezni emailben vagy telefonon. A be nem jelentett hiányzások pótlására nem tudunk lehetőséget biztosítani és díjat visszatéríteni.
Kedvezmények
Klubtagjaink kedvezményesen vehetnek részt táborainkban. Klubtag: Volvex tennis évközi tanfolyamaira beiratkozott, rendszeresen havi díjat fizető gyermek.
jelentkezés
Fun és Racket&Chill tábor
Play&Stay tábor Jelentkezés
Play&Stay időpontok
június 30.
július 7.
július 21.
július 28.
augusztus 25.
Fontos infók
Jelentkezés módja
Táborainkra az alábbi módon lehet jelentkezni: KIDS Tábor: online, Racket&Chill tábor: online, P&S tábor: e-mailben.
Jelentkezés érvényessége
A jelentkezést követően a teljes részvételi díj 25%-a foglalóként fizetendő, melyről átutalásos számlát állítunk ki. A fennmaradó díjról a tábor első napjának esedékessége előtt 8 nappal átutalásos számlát küldünk. A táborban való részvétel feltétele a teljes díj megfizetése.
Jelentkezési határidő
a tábor kezdete előtti péntek 12.00 óra.
Lemondás
Kizárólag orvosi igazolással igazolt hiányzás esetén tudunk más turnusban pótlási lehetőséget biztosítani*. Pénz visszafizetésére nincsen lehetőség. Az esetleges hiányzást adott napon 7.30-ig kérjük jelezni emailben vagy telefonon. A be nem jelentett hiányzások pótlására nem tudunk lehetőséget biztosítani és díjat visszatéríteni.
*Az adott heti táborozás közbeni lemondások esetén nem érvényes a pótlás lehetősége.
Kedvezmények
Klubtagjaink kedvezményesen vehetnek részt táborainkban. Klubtag: Volvex tennis évközi tanfolyamaira beiratkozott, rendszeresen havi díjat fizető gyermek.
Volvex oktatóink
Így tudsz regisztrálni a nyári táborra
Segítség a jelentkezéshez
Időpont kiválasztása
Válaszd ki a dátumot, majd klikkelj a megfelelő időpontot mutató sorra.
Jelentkezési űrlap kitöltése
A résztvevők megadása után klikkelj a "Folytatás" és töltsd ki a jelentkezési űrlapot.
Fontos Információk E-mailben
Visszaigazoló e-mailt küldünk, amiben minden további információt megtalálsz.
25% Előleg befizetése
A jelentkezést követően a megadott e-mail címre előleg számlát küldünk, mely a végösszeg 25 %-a.